Mintha misem történt volna elenged. Ellépve mellettem felveszi kesztyűit és felhúzza, nem törődve azzal, hogy szemeimet forgatom. Annyira szeretném kitörölni ezt a butaságot az emberek lelkéből.
- Kövess! Apád szeretne pár szót váltani a -Itt talán kicsit habozik vagy keresi a megfelelő szót arra a gyáva féregre. -A jövendőbelidről. Ne várassuk meg Ynyr urat, Aine.
- Igen is parancsnok. -Fintorogva követem apám dolgozószobájának ajtajáig. Csak egy pillanatra érinti meg egyik szőke tincsemet. Látom, hogy akar valamit mondani, de szemeit takarják sűrű pillái. Annyira bosszantó, szívem szerint ráripakodnék, hogy mondja ki. Nem szólok semmit csak belépek a nehéz faajtón. El se hiszem, utoljára akkor jártam itt, amikor megszidott tizenkét évesen, mert egyik diáktársamat megvertem. Összeharapom ajkaimat, hogy ne nevessek fel az emlékre. Apám szorgosan ír, mint mindig. Köhintek egye, mivel nem vett észre. Ha a munkájáról van szó mindig így elmerül benne és talán még, ha ágyú dörrenne mellette, se eszmélne fel.
- Aine gyermekem ülj csak le. -Félre teszi dolgait és összekulcsolja egyenes, hosszú ujjait a sima, mahagóni asztalon. Félve pillantok rá, mire ő elmosolyogja magát, azzal a tipikus szívmelengető mosolyával. Na most lesz végem, tudja, hogy csak ezzel vehet rá bármire. -Tehát azért hívattalak ide, mert beszéltem reggelitek után bátyáddal. Állítása szerint számodra nem megfelelő Grave Grady, mint férjjelölt. Tisztába vagyok vele, hogy Grave nem a leglovagiasabb férfi...
- Kérlek apám. -Horkanok fel. Nem a leglovagiasabb? Magasságos Istenek, szálljatok le és égessetek porrá. - Az a fiú még gyermek, másrészről meg inkább még azzal a fogalommal se említsük egy esztendőben. Az a suhanc egy gyáva, gyávább, mint bárki más, akit ismerek e világon.
- Aine! - Felemeli kezeit, hogy belém fojtsa záporzó szitkaimat. - Egy szóval se többet. Nagy terhet venne le a vállunkról, ha... -Szemeim elkerekednek, ajkam élesen rándul egyet. Teher.
- Tehát én egy teher vagyok? Mindig is így gondoltatok rám, mint egy teher? -Fintorogva felállok, elborítva székemet. -Egy nincstelen árva, akit etetni kell? Miért is nem dob ki a mocsárba, rám kötve egy hatalmas sziklával? Tudja Ynyr úr megértem aggodalmait. Igazán kedves, hogy eddig megtűrtek és eltartottak. -Szavaim csak úgy pattognak nyelvemről. -Ne fáradjon tovább ön és kedves családja, ezennel itt hagyom ezt az életet. -Ezzel kiviharzok és szárnyakat bontok. Legalább ilyenkor szabadnak érzem magamat. Kitárom az ég felé karjaimat, élvezem, ahogy testemnek ütközik a szél. Kiszállok oda, ahol mindig egyedül vagyok. Az erdő egyik tisztására. Tele pipacsokkal és friss fűvel, egy csendes kis vízeséssel és meleg vizű tóval. Ha ezt látom minden bajom elfelejtem. Ledobom cipőmet, hogy érezzem a hűs talajt, lehunyom szemeimet és elképzelem, hogy csak én vagyok és ez a rét. Kinyitom szemeimet és már mosolygok is. Kedvem lenne táncolni vagy hangosan énekelni. Leülök a tópartra és nézem hogyan engedik be napnak fényét a levelek.
-Te teljesen meghibbantál Aine? -Hallom is kellemes baritonját kedvesemnek. Olyan jó kedvem lett, hogy már hallom is őt. Bár érinthetnélek is kedvesem.
-Kérdeztem valamit Aine Pegeen. Van neked egy csepp józan agysejted? -Megvonom vállaimat. Legalább most nem az a kimért, hűs szolga. Megragadja vállaimat és maga felé fordít. -Hallasz Te engem Aine? -Felpattannak szemeim.
-Te mit keresel itt Tiis? -Sűrűn pislogok, hátha csak egy álom. Vagy megőrültem volna? Nagy levegőt veszek, ezzel nyugtatva magam. Csukd be! Utasítom magamat és ezzel le is hunyom szemeimet. Nyisd ki! Megteszem és igen itt van. Bután elvigyorgom magamat és ő úgy néz rám, mintha tényleg hibbant lennék. Azok a szemek szinte keresztül döfnek. Eltakarom szemeit.
-Csukd be! -Tenyeremen érzem finom langyos bőrét. Elveszem kezem és mosolygok, mert hallgatott rám. -Nyisd ki, de ne csak a szemed a szívedet is felém Tiis. Csak felém.
