-Apád teljesen magába roskadt. Mit mondtál neki? -Keserűséget látok lelke tükreibe. Hát ennyire szeretné? Talán jobban mint engem? A felismerés hegyes dárdája elevenembe hasít.
-Csak a színtiszta igazságot. De ha már itt tartunk szerintem én vagyok a kettőnk közül akit megsértettek és nem ő. De persze ez neked semmit se számít. -Ajkam lebiggyesztem, hogy ne lássa, mennyire remeg a fájdalomtól. Vajon csak azért volt eddig is kedves és türelmes hozzám, mert szereti azt, aki megmentette. Egyre jobban facsarja a fájdalom jeges marka szívemet. Inkább ajkamba harapok, mintsem kimondjam, amit akarok. Igen dühös vagyok és félek, hogy kitörni készül egy forró, arc égető hazugság, valahonnan mélyről. Nem akarom többé ezt érezni.
-Ynyr Úr... -Ekkor már tudtam kedvesem, hogy megfoglak bántani. Kezem megremegett, ahogy ökölbe zártam, körmöm húsomba vájt. Szinte emésztő erővel és édesen folyt végig ereimben, hagytam, hogy eluralkodjon rajtam megbélyegzésem átka. Tudtam, hogy innen nincs visszaút, tudtam, hogy ma minden kitör belőlem, minden elfojtott vágy, keserűség, hazugság.
-Menj el Tiis. Menj és nyald a seggét annak a tisztának. Menj! Sőt tudod mit? Takarodj! Hajbókolj előttük, bókolj nekik a porban, sárban és fekáliában. Ehhez értesz igaz? Hogyan juss be valaki szívébe. Gyűlöllek, nem bírom ezt a cseléd ábrázatot, amit viselsz. Nem tudom és nem is akarom többé se érezni, se látni. Menj szépen nyalogasd helyette sebeit. Menj! -Tudom, hogy hazudtam. Marja is torkom és nyelőcsövem ennek a szemétnek a sava. Szívemig hatol és elporlaszt mindent. Jámbor vonásait valami sötétebb uralja. Szemei szikráznak, ajka széles csíkká feszül. Vállaimon ujjai szorítanak, de alig érzem haragomtól. Az történt, amit eddig nem engedtünk meg magunknak. Mindig kimérten viselkedtünk egy láthatatlan vonalat át nem lépve. Magához rántva ajka enyémnek préselődik. Nyelve vadul ajkaim közé fúródik és az enyémet kergeti. Keze birtoklón csúszik le karomon egészen derekamig, ahol megragadva magához présel. Elkerekedett szemekkel próbálom eltolni, ellökni, de túlságosan is erős. Halk morgás szakad fel belőle, még erősebben fog. Sikeresen felpofozom és hátrálok. Lihegve kapkodok levegő után. Vékony topánkám megakad valami gazba és hátamra esek. Sikítani akarok, de csak tátogok, Ő pedig már felettem. Kemény és izmos teste lefedi az én lágy domborulataimat. Kapálózok, hogy engedjen el, de lefogja kezeimet és újra számban érzem édes és keserű ízét. Keményedő ágyéka combtövem nyomja. Fura érzés fut végig rajtam, bejárva olyan helyeket, amiket eddig nem ismertem. Könnyeim patakokban folynak arcomon, amit a szégyen pírja borít. Elválik ajkamtól egy pillanatra és lenyalja könnyeimet. Hangja egészen lágyan hat füleimben.
-Drága Aine, édes Aine... -Suttogja, mintegy mantraszerűen. Keze arcomra simul, fülem felet hajamba bogozza ujjait és újra csókol, de most sokkal édesebben, majd annyira, hogy már nem érzem keserű mellékízét. Sóhajtva ölelem magamhoz nyakánál fogva és óvatosan viszonozom csókját. Becsukom szemeimet és mosolygok. Erre vágytam azóta, hogy ismerem. Hogy érintsen, hogy csókoljon, hogy az enyém legyen mindene. De nem így. Ellököm csípőmmel és mérgesen nézek Rá.
-Soha ne merj így hozzám érni az engedélyem nélkül Tiis! Nem akartam ezt és soha nem is fogom. -Hazugságom ólomként vonja be nyelvemet és nehezíti el. Elnehezedett levegő tapasztja rám vékony ruhámat, tüdőmből párolog fel a forró levegő, mely nyelvemen csattan.
-Nem akarlak Tiis. Én Grave menyasszonya leszek, hiszen őt szeretem mától. -Hangom egyre inkább elvékonyul. Ekkor ráébredtem, hogy nem csak egy bűn, ami bennem van, hanem az összes. Haragszom, mert csak így kaphattam meg. Akarom őt és érezni minden porcikáját saját bőrömön és az ő szájából hallani, hogy gyönyörű vagyok. Irigykedek mindenki másra, aki nyugodtan lehet kedvesével. Falni akarom a világ összes ízét és illatát és magamnak is akarom mindet. Viszont szeretnék henyélni és élvezni a világ csodáit. Harag, bujaság, kevélység, irigység, falánkság, kapzsiság és restség. Én vagyok mind?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése